Az állami szűrőprogramok elindítása a professzor szerint amennyire egészségügyi, legalább annyira össztársadalmi, illetve egészségpolitikai kérdés is. Jól bizonyítja ezt az a tény, hogy amikor Ronald Reagan amerikai elnök a nyilvánosság előtt is felvállalta betegségét, vagy amikor Bill Clinton 2001-re meghirdette a vastag- és végbélrákszűrés évét, a vizsgálatokon való részvételi hajlandóság kimutathatóan megemelkedett az USA-ban. Az ismert emberek, művészek, államférfiak tehát sokat tehetnek az emberek felelősségteljesebb magatartásának kialakításáért. A főorvos kiemeli, hogy nem ijesztgetni, hanem felvilágosítani kell! Meg kell értetni az emberekkel, hogy mit veszítenek, ha otthon maradnak, és mit nyernek azzal, ha elmennek a vizsgálatra. A legkorábbi stádiumban felfedezett kór esetén – vagyis amikor még csak a bél nyálkahártyáját fogja meg a daganat – a betegek ötéves túlélési esélyei 90-95 százalékosak. A gyógyítás eredményessége tehát nagyon magas lehet. Áttétek megjelenésekor azonban ez a mutató 35 százalék alá esik. Folytatás