Elfogadtak engem, elfogadtam magam
Elfogadtak engem, elfogadtam magam
– A bélkihelyezésről épp annyit tudtam, mint az óvodások. A professzor nemcsak elmagyarázta, hanem le is rajzolta nekem, hogy mit fog tenni. Ijesztő volt belegondolni, mennyire meg fog változni az életem, de nem lehetett vacillálni, hiszen élni akartam – jelenti ki a férfi. A műtét után onkológiai utókezeléseket nem kapott, viszont meg kellett tanulnia együtt élni a székletgyűjtő sztómazsákok használatával, amely segédeszközök majdnem negyed századdal ezelőtt még sokkal kezdetlegesebbek voltak a maiakhoz képest.
– Egy év elteltével sérv miatt visszakerültem Szegedre egy újabb műtétre. És ez volt a szerencsém! Egy bankigazgatóval kerültem egy szobába, akinek visszavarrták a végbelét a helyére, ezért nem volt tovább szüksége a segédeszközökre, amiket Hollandiából hozatott: miután összebarátkoztunk, nekem adta a felszerelését, s segített annak későbbi beszerzésében is, ezzel sokkal kényelmesebbé vált az életem – meséli Binder János. Eleinte őt is biztatták azzal, hogy megkísérelhetik visszaállítani az eredeti állapotot, ám amikor két- három év elteltével felajánlották számára a – némi kockázatot azért hordozó – helyreállító műtétet, a férfi nemet mondott: megszokta új „társát”, gyerekei és a felesége is teljesen elfogadta őt a „kiegészítőjével” együtt, ezért úgy döntöttek, nem bolygatják a területet. Folytatás
